A sikeres nyelvtanulók három szokása
Mindegy, hogy a munka vagy az iskolai jegyek javulása miatt adod a fejed nap mint nap a nyelvtanulásra – most megismerhetsz három olyan szokást, amit a sikeres nyelvtanulók osztottak meg velünk. (A Duolingo felhasználók szokásai alapján – a szerk.)
A nyelvtanulás olyan, mint a fogyókúra
Egyes nyelvtanulással foglalkozó cégek azt ígérik, hogy heteken belül folyékonyan beszélhetsz egy adott nyelven, míg mások azt ígérik, egyetlen éjszaka alatt is megtanulhatsz angolul! Mások szerint a passzív hallgatás is alapja lehet a kiváló nyelvtudásnak. De legyünk realisták: kitartás és rendszeres tanulás nélkül bizony sok időre van szükség ahhoz, hogy az ember elsajátítson egy új nyelvet. Mit tehetsz, hogy hosszú távon sikeres legyél?
1. Számú szokás: minden nap egy kicsit
A hosszú távú siker egyik legmegbízhatóbb indikátora a következetesség, és a megfelelő gyakoriság. A legsikeresebb nyelvtanulók minden nap, vagy minden második nap töltenek néhány percet nyelvtanulással. Azok, akik csak minden 5. vagy 6. napon használják az applikációt, hajlamosabbak feladni.
Szintén nem értek el sikereket azok, akik csak hétvégén tanultak, vagy a tipikus munkaidőben: reggel 9-től délután 5-ig nyomogatták a gombokat. Náluk még azok is jobb eredményeket értek el, akik lefekvés előtt vették elő telefonjukat, vagy tabletjüket néhány percre.
Ezzel részben igazolva azt a tézist, hogy a lefekvés előtt tanultakat az agy könnyebben, jobban elraktározza. Érdemes tehát ezzel próbálkozni: építs be minden nap néhány percnyi nyelvtanulást. Ha történetesen lefekvés előttre esik a választásod, még jobban jársz!
2. Számú szokás: ne halogasd a tanulást!
A sikeres nyelvtanulók második szokása, hogy nem halogatnak. Helyette kialakítják a napi menetrendet: vagy mindig azonos időben tanulnak vagy rövidebb ideig, de többször naponta.
Akik nem így tesznek, folyvást kezdhetik elölről, hogy újra felzárkózzanak, így nyilvánvalóan hamarabb feladják, mert kevesebb a sikerélményük.
3. Számú szokás: ismétlés, ismétlés, ismétlés
Csábító lehet előreszaladni a tananyaggal, és annyi újdonságot megtanulni, amennyi csak lehetséges, pláne ha a nyelvtanulás szinte játékként épül be az életünkbe.
Pedig mindannyian tudjuk, akik nyelvet tanultunk, hogy adott idő alatt sok tananyag tanulására csak nehézkesen emlékszünk. Gondoljunk csak bele: a középiskolai német- vagy spanyolórákból mi maradt meg a fejünkben?
Az ismétléssel az új tudásanyag a rövidtávú memóriából a hosszú távúba kerül.
Egyébként is, ne a papírért tanulj, hanem a nyelvtudásért!